"Az embernek a boldogságot nem keresni kell, hanem megvalósítani! És a szeretetre sem sóvárogni kell, nem akarni, foggal, körömmel, hanem ki kell hoznod magadból. Nem kívülről jön, hanem benned válik valóvá - ha azzá teszed magad: szerető emberré. A szeretetre nem várni kell, hanem alkalmasnak kell lenni rá. Alkalmasnak az odaadásra és a befogadásra. Mindkettőre. Csak az egyik nem elég. Tanítsd meg magad szeretni! Próbáld meg a lényedet ebben a sötét világban szabaddá, fényessé és sugárzóvá tenni! Magától nem lesz az. Senkié. Azzá leszel, akivé teszed magad. S ha kihűlt körülötted a világ, és jéggé fagyott az élet, fűts be önmagadban és áraszd a meleget! Meglátod mennyien jövünk majd köréd. Mert mindannyian fázunk. És félünk. És oda gyűlünk, ahol meleg van még...."  

Az elmúlt év nagyon sok vívódásokat okozott a lelkemben. Mindig is kicsit másnak éreztem magam, mintha valami ott belül mindig próbált volna más irányba vinni. Nevezhetjük ezeket érzéseknek, amiket mindig felül írt az eszem. El akarta őket nyomni, de örök harc dúlt itt bent. Nem tudtam sosem jól megfogalmazni, még magamnak se. Csak azt éreztem, hogy nem jó helyen vagyok és nem azt csinálom, amit kellene. Az önértékelésemmel viszont mindig nagy gondjaim voltak. Nem gondoltam, hogy érdemes vagyok arra, hogy adjak valamit az embereknek magamból. Hogy aztán ők többek legyenek egy kicsit általam. Az ezotérikus világ mindig vonzott. Jósló álmaim, megérzéseim mindig voltak. Bejöttek, de az egom ezeket is megpróbálta elnyomni. Az emberek mindig különös módon viszonyultak hozzám, megnyílnak és olyan dolgokat mondanak el, amiket talán másnak és maguknak sem mernek. Szeretek hallgatni, de a kommunikáció is jól megy :) Nagy változás az életemben múlt év nyarán volt. Lezártam egy meghatározó szakaszt, aztán pedig még egyet. Sokat tanultam magamról és az emberekről. Újabb csalódások és újbóli felkapaszkodások a gödör mélyéről. Rájöttem az erőmre, és már kezdek pozitívan nézni magamra. Még nagy út van előttem is, de az út már jó! Érzem minden porcikámban. Hatalmas érzés érezni, hogy öntudatomra ébredek. Mint, aki megszabadul láncaitól és korlátaitól. Pezsgek, vibrálok és a legnagyobb dolog, hogy ezt észreveszik emberek. Megállítanak akár és nem bírják ki megjegyzés nélkül. Úgy adok, hogy magam sem veszem észre. Csodálatos dolog! 

Ne aggódj amiatt, hogy a neked szánt jó hogyan érkezik el hozzád. El fog jönni. Ne aggódj, ne foglalkozz vele mániákusan, ne hidd, hogy neked kell irányítanod, ne vadássz rá, és ne törd a fejed, hogy ez a jó miképp és mikor talál majd rád. Meg fog találni. Mindennap bízd magad Felsőbb Erődre! Bízzál benne! Aztán légy nyugodt. Bízz és figyelj magadra. Így jön el hozzád a jó, amire vágysz. Az gyógyulásod. Az örömöd. A kapcsolataid. A megoldások. Az az állás. A vágyott változás. Az alkalom. Eljön hozzád magától értetődő természetességgel és sokféle módon. Megkapod a feleletet. Tudni fogod, merre tovább. Meg lesz a pénz. Az ötlet. Az energia. A kreativitás. Megnyílik előtted az ösvény. Bízzál benne, mert már elterveztetett! Haszontalan energiapazarlás amiatt aggódni, hogyan jön el. Már itt van. Már a tiéd. Csak még nem látod. Oda fognak vezetni, vagy el fogják hozni.

Meditáció

Már évek óta foglalkoztatott az ezotéria. Sok mindent olvastam és volt, amit ki is próbáltam. A legmeghatározóbb ezek közül a meditáció, amire magam sem emlékszem, hogy találtam. Sokszor próbáltam már megfogalmazni mi is a problémám, de úgy éreztem, hogy nincsen, aki ezt a belső harcot megértené. Egy szokásos, napi rutinnal telt napon, "véletlenül", olvastam egy történetet, amiben magamra ismertem. Az érzéseket, amiket ott leírt valaki, mintha az enyémeket fogalmazta volna meg. Nem hittem a szememnek és azonnal bekattant, hogy megkeresem az embert, aki segített ennek a hölgynek. Eljutottam egy blogra, majd egy facebook oldalra. Elolvastam jó pár történetet és nem akartam elhinni, hogy a meditációs oldások lehetnek a megoldásai az én problémáimnak, de világosan ezt éreztem. Írtam a blog szerzőjének, hogy szeretnék egy oldáson részt venni és egy személyes beszélgetésre is kérnék időpontot, mert rengeteg kérdés van bennem, amire Ő választ adhat nekem. Ami hihetetlen, hogy már a következő hétre volt hely az oldásra, mint később kiderült, általában hetekkel előtte betelik. Sőt a következő hétre kaptam időpontot a személyes találkozásra is, mert valaki lemondta. Mik ezek, ha nem jelek?! 

Beszélgetés az Angyalommal

Nagyon izgultam a személyes találkozó előtt. Exbarátommal akkor tájt találkozgattunk, felajánlotta, hogy elkísér, aminek nagyon örültem. Az első találkozás is komoly benyomást tett rám. Olyan érzésem volt, hogy ismerem őt, megnyugtató volt a jelenléte. Buddha jutott eszembe róla :) Leültünk kényelmesen. Elmondta, hogy összekötetésben van az angyalokkal és rajta keresztül tudok tőle kérdezni. A kételyek dolgoztak bennem rendesen. Megmondtam a születési dátumom, becsukta a szemét és néha elmosolyodott, aztán meg komoly lett. Végül elkezdte mondani az utolsó pár évem történéseit. Zokogtam, folytak a könnyeim. Nem akartam elhinni, amit hallok. Egyszerűen olyan dolgokról beszélt, amit csak én tudhatok. Az érzéseim, a félemeim, mind-mind igaz volt. Azt mondta: ideje, hogy túllépjek érzelmileg is ezeken a dolgokon, mert erős vagyok és túl vagyok rajta, de el is kell engedni, hogy újat kezdhessek. Azt üzente Mihály arkangyalom, hogy büszke rám, hogy mindezt végig csináltam és jó úton haladok. A fura érzések, amik hajtottak, hogy nem vagyok a megfelelő helyen és a kapcsolataim sem megfelelőek, hogy hivatott vagyok valamire - mind megerősítette. Erőt kaptam, hogy nem képzelgek és nem vagyok őrült. Most ez kellett, hogy tovább tudjak lépni. Beszélt a szerelmekről az életemben. Beszélt a 8 éves kapcsolatomról, hogy azt le is zártam tavaly, azzal már nincs több dolgom. A mostani exemhez viszont karmikus kapcsolat fűz. Több életemben is próbált megkapni, de sosem tudott. Most már olyan erős ragaszkodása van, hogy megfojt vele. El akar nyomni, elvinni az útról. Spirituális képességeimben nem hisz és mivel azt érzi, hogy ezzel távolodom tőle, le is akar róla beszélni. Az életfeladatomról azt mondta, hogy az írás, a beszéd minden életemben meghatározó volt, hiszen sok életemben szerepeltem színpadon. Biztos volt benne, hogy ebben az életemben is vonz ez a világ, de most úgy kellene az életemben megjelennie, hogy az embereket tanítsam, adjak át nekik valamit. Fényküldött vagyok, akik hozzá eljönnek, azoknak feladatuk van. Angyalom kérte, hogy olvassam el a Beszélgetések Istennel című könyvet és kezdjek el meditálni és blogot írni. Egy óra alatt nagyon sok megerősítést kaptam, ugyanakkor akkora bizonytalanság és félelem jött rám estére, hogy onnantól napokig csak sírtam... Szó szerint fizikai fájdalmat éreztem. A gyakori görcs a gyomromban, a mellkasi nyomás újra előjött. Elindult a tisztulás folyamata...

Meditáció - 2013.03.03. - Párkapcsolati oldás

 Az első meditációm volt, nem tudtam, hogy fog menni... Megdöbbentő, amit átéltem. Még a mai napig is nehezen hiszem el. Az oldás első részében a szülői kapcsolat volt a központi rész. Édesapámat és édesanyámat láttam fiatalon és szerelemesen. Olyan jó érzés volt érezni az ő szerelmüket, a boldogságot. Aztán megfogantam és megszülettem. Érzetem apu büszkeségét és szeretetét, csodálatos érzés volt. Erre már nem is emlékeztem, milyen amikor ilyen imádattal szeret egy édesapa. Emlékek jöttek fel, ahogy karjába vett, ahogy tolta a babakocsit. Aztán egyszercsak azt mondta, hogy az ő élete most befejeződik itt, meg kell tanítania nekem, hogy az elengedés milyen fontos része az én életemnek. Neki az életfeladatához tartozik, hogy ezt megtanítsa. Iszonyú félelem jött rám, az a szörnyű elveszettség érzése. Édesapám fájdalmát éreztem, hogy el kell mennie. Arra kértem sírva, hogy ne menjen le, nem vagyok kész, nem bírom ki. Azt mondta, hogy erős vagyok és megcsinálom. Mondjam meg édesanyámnak, hogy köszönöm, hogy azzá lettem, aki vagyok és ugyanakkor éreztem anyu fájdalmát és hatalmas erejét. Felnevelt engem és 2 testvéremet. Sosem éreztem ehhez fogható dolgot. A megértés vette át a helyét, azt éreztem, hogy hálával tartozom édesanyámnak. Átéreztem és felfogtam, hogy az ő fájdalma is ott volt mindig, csak én nem akartam megérteni őt. A második oldásban egy lépcső vezettet le a szívemhez. Egy rozsdás kapu várt, még rozsdásabb lakattal. Fogtam és letörtem. Beléptem egy fénnyel teli rétre és éreztem a nap erejét, a fű illatát, a madarak csicsergését. Gyönyörű táj, fákkal és virágokkal övezve. Le ültem a fűbe és szívtam magamba a természetet. Gyökereket eresztettem a földbe. Földanyával egyesültem. Mihály arkangyalom jelent meg és szeretetével és támogatásával állt mellettem. Egy teremben látom magamat, ahova férfiak jönnek sorban hozzám. A szívem egy-egy darabját adják vissza. Nem is tudok mindenkinek arcot tulajdonítani, megjelent olyan régi férfi is az életemből, akivel szinte semmi sem volt. Éreztem, hogy neki nehéz volt az elvesztésem. Láttam különböző korból jövőket, ruházat alapján az előző életekből is jöttek. Miután visszakértem a szívem darabjait, én is visszaadtam nekik az ő szívük darabját. Mindenkinek megbocsátottam és ők is nekem. Majd egy karma kapcsolatom jelent meg, ahol az expasim jelent meg. Egymás fejére olvastunk mindent., iszonyú méreg és bánat volt rajtam, majd az arkangyalom elvágta a köteléket, ami összekötött minket. Egy új érzés vette át a helyét és megkönnyebbültem. Ezt követően egy szívmágnest helyeztünk el a szívemben, hogy az ikerlelkem megtaláljon. Visszasétáltam a kapuhoz, amit ezúttal nem zártam vissza., hogy szabadon áramolhasson be a szeretet. A harmadik oldáson az ikerlelkem jelent meg. Egy réten vtam ismét, ahol egy lepke segítségével a lelkem mélyére mentünk. Egyre beljebb és beljebb, eközben pozitív, szerethető gondolatok jutottak eszembe magamról. A felismerés érzése, hogy szerethető vagyok :) Ezt követően elkezdtem lebegni és egy felhőn kötöttem ki, ahol megjelent az ikerlelkem. Arcot nem tudtam neki társítani, de éreztem minden rezdülését és a bőrét éreztem magamgon, ahogy hozzám ért. A szemében elvesztem, a szívemig hatolt. A boldogság, a megtaláltam érzése lett urrá rajtam. Azt mondta nekem, hogy hamarosan rátalálunk a közös útra :) És éreztem, hogy igaza van, hamarosan megleljük egymást.

Meditáció - 2013.04.07. - Életfeladat- Atlantisz

Az egyik legnagyobb élményeim közé tartozik az Atlantiszos utazásom. 25 ezer évet röpültem vissza az időben. Láttam a lelkemet, tenyeremben elférne és fehér fénye volt, és olyan volt, mint egy papucsállatka. Boldogságot, nyugalmat éreztem, boldog korszak. Aztán egy kristályteremben látom magam és valamin dolgozom. Egy olyan dolgon, ami nagyon sok lélek pusztulásához vezettet. Háborút, veszedelmet és ijedtséget, félelmet éreztem. A mellkasomban olyan erővel tombolt a fájdalom, hogy éreztem, hogy könnyekben tőrök ki és zokogok. Ezt a fájdalmat szoktam ebben az életemben is érezni. Iszonyúan felerősödött és éreztem, a magányt, a bujdosást, az önmegvetést, amiért a családom, rokonaim és barátaim vesztéhez én is hozzájárultam. Nem tudom pontosan mi módon, de iszonyúan éreztem. Bujkáltam és menekültem onnantól kezdve. És ekkor különös módon, egy férfit láttam, arccal, aki segíteni akart, de nem fogadtam el. Ezt a férfit a héten ismertem meg ebben az életemben. A meditáció vezetője kérte, hogy engedjük el a fájdalmat, és vegye át a helyét a nyugalom és a megbocsátás érzése. Nem tudtam elengedni a fájdalmat. Úgy ébredtem meg, hogy még folytak a könnyeim és tisztán emlékeztem rá, hogy mi történt. Ott maradt az érzés, hogy még maradnom kellett volna, hogy még válaszok jöttek volna. A vezető oda jött hozzám és azt mondta, hogy óriási blokkom volt, hadd segítsen elmulasztani a fájdalmat. Rá tette a kezét a mellkasomra és a hátamra és pár perc kellett, hogy nyugalom érzése költözzön a fájdalom helyére. Utána még percekig ültem és nem akartam elhinni, hogy ezt élte át. A rossz érzés, újra és újra előjött. Azt éreztem, hogy a meditáció alatt megjelent férfi keresett telefonon. Bekapcsoltam és nem akartam elhinni. 2-szer hívott. Írtam neki, hogy hol vagyok és tudtam, hogy keresett. Nem tudtam eldönteni, hogy mi is az oka, hogy ő akart nekem segíteni. Annyira friss az élmény, a vele való találkozás kavart fel így?! A második és a harmadik oldásba már nem tudtam annyira koncentrálni vagy nem emlékszem rá annyira részletesen. A másodikban egy úton mentem, teli hátizsákkal, ami a problémáimat szimbolizálta. Tűzet rakok és mindent elégetek, eltűnik minden, nem marad semmi. Egy dzsungelben ülök és a természetet figyelem. Madarak éneke, szellő rezzenése, nap simogató érzése, boldogság járja át a lelkemet. Meztelenre vetkőzöm és nem szégyellem a testem, szeretem magam, mindenem. Vízeséshez sétálok és a lágyan csobogó víz alá állok. Érzem, ahogy kimossa belőlem a rosszat. Aztán a vízesés mögött egy barlang van, besétálok, ahol 3 segítőm vár. Meztelen testemhez érnek és érzem, ahogy szeretnek, szépnek találnak. Beleülök egy medencébe, ahol becsukom a szemem és csodálatos nyugalom száll meg, szeretem magam. Egy csodás ruhát öltök magamra. Arany színű váll nélküli ruha, amit fehér lepel fed le. Így sétálok vissza az utamon. Immár békében magammal és a hátizsákom nélkül. A harmadik oldásban ellazulva látom magam, ahol lebegek, majd a Sarkcsillaggal válok eggyé és együtt ragyogunk. Iszonyúan gyönyörű fények vannak, világítok az égbolton. Az egész meditáció alatt többször előfordult, hogy mielőtt kimondta volna a vezető mit képzeljek el, már láttam és aztán mondta ki. Nem tudtam hova tenni ezt a fura érzést. Mintha láttam volna előre a szavait, képekben. A harmadik oldásban az angyalomat látom, akivel az életfeladatomat írjuk éppen. Tisztán beleláttam a könyvbe, ahol az oldal tele volt írva, de olyan szabad erőt éreztem magamban, ami azt diktálta, hogy töröljek ki bátran mindent. Egyetlen egy sort nem tudtam kitörölni, ez pedig az volt, hogy az életemen keresztül segítsek az embereknek. A feladataim közt pedig olyan új terveket éreztem, mint Budapestre költözés, blog írás, és színészkedés. 

Meditáció - 2013.04.14.

Az első meditációban régi időkbe mentem vissza. Egy olyan eseményt idéztem fel, amely befolyásolja a mostani életben is a párkapcsolataimat. Egy férfit láttam, sötét hajjal, borostával, agresszívan és megalázóan bánt velem. Régi ruhában látom magamat, térdepelek előtte és kiabál velem. Iszonyúan fáj, ahogy űvölt, minden szava szivembe markol. Nem teszek semmit. Csak hagyom, hogy kiadja magából, hogy bántson. Néma maradtam és egyre nagyobb a fájdalmam. A torkomat iszonyúan kaparja valami, köhögnöm kell, fulladozok, nem tudok nyelni. Fel akarok kelni a meditációból, de nem tudok. Újra visszarántanak a képek, ott vagyok és látom, ahogy a férfi csak mondja és mondja, a torkom még mindig el van szorulva. Megfogadom, hogy nem mondom ki sosem, hogy szeretem, nem tudhatja meg, nem szólok sosem. Nem mondom ki, hogy szeretlek. És jön a felismerés, hogy milyen nehezen tudom kimondani, hogy képtelen vagyok rá ma is.  Ideje elengedtem a fogadalmat, megbocsátani a férfinak. Megbocsátok és elengedem. Az torkomból az érzés azonnal eltűnik. Felkeltek, egyből a torkomhoz nyúlok és tudom, hogy megszabadultam tőle. 

A következő oldásban édesapám jelenik meg, aki azt mondta, hogy félt engem csalódásoktól, a férfiaktól, ezért távol próbálja őket tartani. Megkérem, hogy engedje, hadd éljem meg az érzéseimet. Tudom kezelni ezeket a dolgokat, meg kell tanulnom vállalni az érzéseimet, vállanom kell az az életemet. Ez egy másfajta beszélgetés volt, mint a múltkori. Nem érzek fájdalmat, hogy édesapámat látom. Egy apa-lánya beszélgetés ez, amiben érzem a szeretetét és a bizalmát. 

A harmadik meditációban egy utat látok. Nem egyedül megyek rajta. Valakivel, akitől tanulnunk kell egymástól. Budapest és az írás megint ott van az érzésben.

Teremtő tanfolyam - 2013.04.20.

Az első része a tanfolyamnak egy beszélgetés volt. Változásokról, a dualista világ átalakulásáról, a karmáról, amit feloldani nem lehet, hanem megkaphatjuk a karmánkat pár hónap alatt, mint elvégezendő feladatokat, sűrítve, hogy aztán a szabad akarattal új célokat fogalmazzunk meg magunknak. Többféle módon is jöhetnek a figyelmeztetések, hogy rossz úton járunk. Egészségünkre, aztán anyagi életünkre hatnak úgy, hogy egyik percről a másikra, megbetegedhetünk avagy éppen elveszíthetjük a munkánkat. Sok pár, akár ikerlelkek is szétmet, hogy saját maguk bejárhassák, hamarabb akár, az útjukat, hogy aztán ismét összekapcsolódjanak. A tavalyi év sokakat próbára tett mindenféle szempontból, sok új dolgot tanultunk, feladatot kaptunk meg, amit pár hét, hónap alatt meg kellett tanulnunk. Ez évben a Teremtés időszakát éljük. Bármi lehetséges, ha hiszünk benne :)  

A tanfolyam részét képezi egy teremtő meditáció. Amit olyan példákkal mesélt el a vezető, hogy ámultunk. Egy hölgy, aki beültetett egy kristály a haldokló autója motorterébe, amibe "beleültettet pozitív gondolatokat arról, h tökéletesen működik az autó, mindezt egy lámpaváltás alatt a forgalomban és azóta működik a kocsi. Egy lányról, aki szerelmet kívánt magának és karriert. Megjött a szerelem és a munkában is karriert futott be. És egy telefon törött kijelzője javult meg... Hihetetlen, hogy mire képes a hit! :) 

Követte 2 meditácó a tanfolyamot, amit nagyon nehéz felidéznem. Tisztítani kellett a sejteket, hogy be tudja fogadni az új információkat. Fényküldött szerepre is emlékszem. De felidézni pontosan nem tudom.

Meditáció - 2013.04.21. 

Kicsit tartottam a mai meditációtól, mert tegnap úgy éreztem a Teremtőn, hogy nem ment a meditáció, nem tudtam kikapcsolni. Már az úton az öröm érzése volt a szívemben. Sütött a nap, gyönyörű táj, jól éreztem magam, mosolyogtam és énekeltem. Mivel előbb odaértem  még kimentem a meditáció előtt az épület elé, ahol éppen gyönyörűen nyíló piros tulipánok mellé huppantam le. Sütkéreztem a kedvenc virágaim mellett, édes érzés volt. A teremben újra az ablak alá ültem, itt mindig jól érzem magam. Jobb felemen egy szőke korombeli csajszi, jobbomon egy idősebb hölgy. Mindketten jót sugároztak magukból, jó volt közöttük lenni. 

Az első meditáció a sejtek, DNS-ek megnyitásával kezdődött. A változások elgfogadására kértük fel őket. Elmondani nem lehet, hogy mit éreztem mikor azt éreztem, hogy zsibong bennem az összes sejtem és kinyílnak, mint egy fénnyel teli virág. Egész testemben bizseregtem, a kézfejem és a lábfejem pedig izzott és áramlott a meleg benne. A harag érzését idéztük fel és iszonyú erővel törtek rám a mostani életemből a haragos pillanataim. Eszembe ötlött, amikor a nővérem sokadjára nem fizeti be a számlákat és nekem kell befizetnem, nincs pénze ennivalóra, mert megint elköltötte 3 nap alatt a fizetését. Anyu iránti haragom, amikor megint gondjai vannak és jön utánam és csak mondja és mondja, amitől még idegesebb és feszültebb leszek. Néha azt érzem, hogy kihasználnak és rám telepednek, és olyan visszafojtott indulat van bennem sokszor, hogy robbanni tudnék. Ingerült vagyok sokszor velük akkor is, ha épp semmi kérésük nincs, mert azt várom, hogy mikor lesz újra próblémájuk, amit velem akarnak megoldatni. Évek óta azt érzem, hogy menekülnöm kell mindegyikük elől, ami sosem sikerült eddig. Aztán egy régi kép jelent meg előttem, mikor abroncsos szoknyában jártam és még a divat az volt, hogy a szülők választottak férjet. Tomboltak bennem az indulatok, kitörni készültek, hogy megmondom apámnak, hogy szerelem nélkül nem házasodom, de a megfelelési kényszer és a tökéletes kép érdekében, csak belül lázadtam és sosem mondtam ki hangosan. Láttam képeket egy viszonyból, ahol a gazdám ágyasa lehettem. Tiltakozott minden bennem, hogy használjon, de tenni nem tudtam ellene. Saját magamra haragudtam, hogy ilyen tehetetlen vagyok. A mostani életemben gyomor és arcpróblémáim is vannak, amit most értettem meg, hogy mi is az oka. Az elfojtott harag az, ami így talált magának útat, hogy jelezze nekem, hogy elég volt. Egy nyílást éreztem a mellkasomban, ahonnan lávaként jött ki a harag, az elfojtott érzelem. Fényben uszott az egész testem és csak jött, jött ki.. Mindeközben folytak a könnyeim és olyan érzelmi megrázkodtatáson mentem keresztül, hogy elmondani nem lehet. Segítőket hívtunk és a seben dolgoztak a mellkasomon. Érzetem a kezük nyomát és a fényt, ami immár már a jó érzéseket hozta és lassan elkezdett halványodni és aztán már teljesen megszűnt. Csodás energiával teli fény vette át a helyét. Éreztem, ahogy a csakráim megnyílnak, kis kapuk lesznek rajta és az energia áramlott az egész lényemben. A mai oldásban ismét előre éreztem, hogy mit fog mondani a vezető. Előre láttam a képeket, az érzéseket, amiket meg akart velem jelentettni. Az oldás végén a bolygó köré gyültünk a többi lélekkel a teremből és a saját testünk korláta nélkül megmutatkozott a lelkünk nagysága. Végül az egész Földet beháloztunk az emergiánkkal és kivetíttettük emberekre. Nálam a barátnőim, a családom, egy barátom, munkatársaim, főnököm jelentek meg. Mindenkinek küldtem a pozitív energiát, hogy a konfliktusaik megoldódjanak. Hatalmas erőt éreztem minden porcikámban. A második oldás teljesen más érzéseket váltott ki belőlem. A lelki erősítésen volt a hangsúly. Rengeteg lélek gyűlt körém, akik háromszög alakban helyezkedtek el és védelmeztek engem. Itt voltak a segítőim, angyalom, régi szerelmek segítőt, ikerlelkem segítője is. Szívem középpontjába mentem be, ahol egy régi építésű templomot láttam. Nem volt romos, csak kopott kicsit. Sárga és vörös téglás volt, gyönyörű szép építmény, mely tükrözi az én lelki világomat. Vonzódom a régi dolgokhoz, ez olyan én voltam. Rafael és Mihály arkangyal érkezett és beengedtem őket a templom belsejébe, hogy elkezdjék megtisztítani és erővel töltsenek fel, szépen lassan egyre szebb és szebb lett a templomom. Egy utat láttam, amin elindultam és egy öbölre találtam. Levetköztem és beleültem ebbe a medencének látszó zavaros vízbe. A szélét gazok és kővek szegélyezték, elkezdtem a gazokat kihúzni, kőveket elhajítani és végül megtisztítottam az egészet. És gyünyörű kis medence lett belőle :) A végén kérdéseket kaptam, amik teljesen felháborítottak. Hát nem érzi, hogy milyen erős vagyok és kitartok?! Kérdezte, hogy még hiszek-e, van-e annyi erőm, hogy kitartsak az mellett, hogy az ikerlelkem vár valahol?! Nem vette el a hitemet a sok rossz, ami ért? Képes vagyok hinni még? Bizonygattam, hogy igen is erős vagyok, hát nem látja mennyire? A harmadik oldáson az ikerlelkemet láttam újra. Átölelt és biztosított róla, hogy el fog jönni az ideje, hogy mi találkozzunk. Mikor el akart menni, akkor kértem először, hogy ne tegye, eleget szenvedtem már, de türelemre intett, hogy maradjak hitben gazdag és eljön a Mi időnk is. Úgy tudtam már elköszönni tőle, hogy biztos voltam benne, hogy találkozunk újra. 

Meditáció - 2013.04.28. - Életfeladat

Az első és a második meditáció a Plejádok csillagaihoz vitt minket. Az elsőben egy fényes utat láttam, ami elvezetett a csillagok szentélyébe. Egy ragyogó láng volt középen, gyönyörű fények cikáztak az épületben. Gyémántosan ragyogott minden. Körülöttem a csillagok küldöttjei. Egy kozmikus látómezőbe néztem bele és elmerültem benne. Pleione csillag az anyu iránt érzelmeket hozta elő. Olyan erővel törtek rám a szorongató érzések, hogy sírnom kellett. Anyu sosem ölelt át, sosem mondta, hogy szeret. Kérleltem, hogy szeressen, ne utasítson el. Meg akartam neki felelni, de bármit tettem, nem voltam elég jó. Miért, miért nem szeretsz? Mit tegyek? Rettenetes fájdalom az, ami körbeölelte lelkem. Pleione átölel és segíteni szeretne a szeretetével. Ezután egy másik csillaghoz vezet az utam, Atlasz az apum iránt érzéseket hozta felszínre. Éreztem, ahogy szeret és ölel, olyan jó volt a karjaiban. Beszélgettünk és annyira éreztem, ahogy szeretjük egymást. Csodás volt! Aztán éreztem a fájdalmat mikor elment, meghalt. Szívbemarkoló fájdalom lett úrrá rajtam. Nem élem túl a fájdalmat, nem bírom. Atlasz átkarol és enyhít a fájdalmon. Sterope volt a következő csillag, aki az otthont teremtette meg nekem. Egy szépséges házat láttam, kőből és fából készült. 2 szintes és közel a természethez. A nappali tágas és fényben úszik, a föld színei dominálnak. A konyha zöld fala is harmonizál a barna bútorral. 3 szobát látok, egy lilát, ami a dolgozószobám. Otthon dolgozom, embereket fogadok és segítek nekik. A piros szoba a hálószoba, és a kisfiam szobája kék színű. A nappali egy oldala egy teraszra nyílik, az egész fal üveg. A teraszon fabútorok és egy álomszerű kertre, erdőre néz. Közel a természet. Szinte harapni tudom a természet friss ízét. Látom és érzem a kis családom, egy gyönyörű kisfiú és csodás férfi. Érzem, ahogy az anyaiság érzése tombol bennem, magasztos érzés! Szeretem őket nagyon! Csodálatosan elégedett és boldog vagyok. Eltávolodom és két fát látok, egymásba hajolnak a lombkoronáik. Varázslatos fehér fényben úsznak. Látok egy tavat, belemártom a vízbe a kezem és megtisztítom vele a beteg testrészeim. Arcomat, nyakamat, vállamat, lábamat, hasamat. Majd bele is ugrom egy magas szikláról és teljesen belemerülök. 

A második meditációban újra látom a lángot, ami kettényílik és belépek a csillagok szentélyébe. Körülöttem a segítők. Csodás fények, leülök és elmerülök a kozmikus tükörben. Alcyone a központi csillag szentélyébe jutok, ahol a toronyból 4 ajtó nyílik, mindegyik más- más világot jelenít meg. A bíbor szín jeleníti meg az árnyék, félelem világát. Papnőket látok, akik előhozzák a legfélelmetesebb érzéseket bennem. A kék fényt látom, majd a zöldet, ami a kulcsot jelenti, kapok egy kulcsot, de nem tudom mit nyit. Majd a sárga fénybe lépve egy könyvtárba lépek, ahol a múlt információ vannak. Képek jelennek meg, egy nem régen megismert férfi képét látom. Magyaráz nekem valamit, de nem értem mit. Kétségbeesett, hogy nem értem őt. Visszatérek a központba és Merope csillag vezet a következő útra. Felteszi a kérdést, hogy mit szeretnék, mi az álmom? Nem tudom megfogalmazni elsőre, hagy nekem időt és kérlel, hogy fogalmazzam meg. És azt mondja, hogy a választ magamban kereshetem és ott van bent. Ide bármikor visszajöhetek és rábukkanhatok. 

A harmadik meditációban az életfeladat meglelése volt a cél. Egy lépcsőn megyek lefelé, kinyílik egy kapu és egy csodás látvány tárul elém. Csodálatos zöld fű, kék ég, fák és madarak. Gyökeret eresztek és a Földanyával kapaszkodom össze. Olyan erővel ruház fel, ami elemészti az egész testem. Megfogalmazom az életfeladatom. Tudom, hogy kitöröltem mindent, egy valamit meg kell tartanom, mert küldetést vállaltam, hogy segítek az embereknek. Elfog az az érzés, hogy mindenem odaadom, nem marad semmim, elfogyok. Meg kell tartanom fő szempontként, hogy az első saját magam vagyok és csak utána segíthetek másoknak.

2013.04.29.

Különös dolog ez, amit érzek. Tulajdonképpen megint ott tartok, hogy nem értem magamat. A történet egy hónapja kezdődött. Kaptam egy telefonhívást, hogy érdekel-e egy filmes szerep, amire jelentkeztem még tavaly. Akkor nem fogadtam el egy szerepet, mert nem tetszett a karakter. Most egy kisebb szerepet ajánlottak, de gondoltam, hogy ezúttal nem futamodom meg. Kipróbálom, egy jó kis kaland lesz :) Aztán elkezdtem agyalni... Milyen véletlen, hogy a forgatás hetében végül itthon vagyok. Azt terveztem hónap elején, hogy kimegyek 1 hétre rokonokhoz pont ezen a héten, de valamiért megvettem a jegyet azonnal és indultam másnap. Aztán hívnak forgatni, és tudok menni... Hmmm... Aztán eszembe jutott az is, hogy 1 éve folyamatosan valami miatt Pestre kell mennem és hogy mennyire szeretek ott lenni, milyen boldog vagyok ott. A vonzalmam mióta eszemet tudom, nem szűnik Budapest felé. Dolgom van ott? Micsoda? Mikor eszembe jut, hogy munkát váltok, az is beötlik, hogy ott keresek munkát. Most pedig újra Pest! Akkora kérdőjellel indultam, amekkorát csak el tudok képzelni. A félelem dolgozott bennem, de elmentem és óriási volt legyőzni. Azzal az érzéssel léptem be a forgatásra, hogy valaki vagy valami miatt kell most itt lennem. Egy pasit láttam csak, aki a valaki szerepét betölthetné... De elhessegettem, mert az volt előttem, hogy a valami, esetleg munka Pesten az, amire koncentrálnom kell. A sráccal már első pillanatban hülyéskedtünk és tulajdonképpen még a nevét sem tudtam. Második nap nem tudtam, hogy eltölteni az estét, míg barátnőmre vártam, így elmentem csavarogni egy bevásárlóközpontba, jó kettőbe :) És beültem moziba. Ezt mondtam a srácnak,aki írt egy sms-t, hogy reméli azt nézem, amit az egyik szereplőtársam, kisfiú javasolt, valami fantasztikus mese, Óriásölő azt hiszem... Egyből tudtam, hogy ki írt. Gondoltam visszaírok, mi lehet ebből? Semmi, Ő itt, én otthon... Távolság stb. Másnap, forgatás utolsó napja, elhülyéskedtünk, nevettünk sokat, egyik szereplőhölggyel beszélgettem, oda ült közénk. Az kiderült, hogy a spirituális dolgok ugyanúgy érdeklik, mint engem. Tulajdonképpen nem is beszélgettünk semmiről és mégis olyan ismerős volt, mintha tudnám ki ő. 2 jelenet közt félre hívott és megkérdezte, hogy mivel elárulta magát, hogy szimpatikus vagyok, mit szólok hozzá? Mondtam neki, hogy jól esett, nem vettem tolakódásnak. Utolsó jelentkor beült a sarokba és onnan nézett. Tudtam, de nem zavart :) Aztán idegeskedtem, hogy időben végezzünk, hogy haza érjek zumbára. Fel akartam tenni a mai napon az i-re a pontot. Elköszöntem mindenkitől, de őt nem láttam. Aztán már kabátban várt az ajtónál. Kikísért, belátott a kocsimba, nagyon kupi volt :P Szégyelltem magam, de pár napja a kocsiban éltem szinte. Aztán megterveztem az útvonalat, megbeszéltük, hogy kerítünk még alkalmat rá, hogy találkozzunk. Beültem a kocsiba, azt hittem, hogy bement, de megállt a kapun belül és megvárta, hogy elmenjek. Nagyon jól esett. Száguldottam haza, pár percet késtem zumbáról, de feltettem az i-re a pontot. Aztán láttam, hogy keresett, írtam neki, hogy rendben minden, válaszolt is. Kezdi felfogni, hogy holnap már nem lát. Jól esett, de még mindig azt gondoltam, hogy nem lesz ebből semmi. Következő nap nem jelentkezett, hát majd megpusztultam. Ráadásként a vasárnapi meditációmban benne volt. Segíteni akart, a karját nyújtotta az Atlantiszos oldásomon. Tisztán láttam fehér korhű ruhában és a kezét nyújtotta. Nem értettem, hogy került oda és azt sem, hogy miért éreztem azt, hogy nem akarom elfogadni a segítségét. Aztán a nagy sokk után azt éreztem, hogy kapcsoljam be a telefonom, mert keresett és ott volt egy sms, amiben egy nem fogadott hívás volt tőle. Írtam neki, hogy medditáción vagyok, de tudtam, hogy keresett, bekapcsoltam. Meditáció után, kissé kusza lelki állapottal indultam haza, megálltam a természetet bámulni, aztán visszaültem és azon gondolkodtam, hogy hívnom kellene, hogy megvagyok. Kezembe fogom a telefonom és megszólal, Ő volt az. Értetlenül néztem és elkezdtem sírni. Mi ez? Ma már másodjárra érzek rá és benne volt a meditációban is. Mi akar ez lenni? Fel akartam venni, de a telefonom pont most gondolta úgy, hogy nem engedélyezi. Felhívtam barátnőmet. Elmeséltem neki a mai napot. A saját fülemnek is hihetetlen volt, de neki is. Még megfejelte azzal, hogy nem is tudta egész nap hol a telefonja, de érezte, hogy most keresse meg és megtalálta, kezébe veszi és csörgök. Letesszük, megyek tovább haza. Ránézek a kocsi órájára és 16:16, egyből ő jutott eszembe, erre megszólal az sms csengőhangja. Ő az! Reméli minden okés! Teljesen! Hát ezen is sírtam. Nyugtattam magam, hogy tisztulok, hiszen az eddigi legnagyobb oldásomon vagyok túl. Írtam neki hazaérve, hogy most takarítok, hogy levezessem a feszkót és utána elmondom, ha érdekli. Írta, hogy mi az, hogy, alig várja. Este 9-ig takarítottam, pakoltam. Majd befeküdtem az ágyba és a kezembe veszem a telefonom, hogy megkérdezzem tőle, fent van-e még. Erre jön egy sms tőle. Visszahív és végül elmondok mindent, azt is, hogy benne volt és hogy miként éreztem rá egész nap. Nem akartam elmondani, de valami hihetetlen bizalmam volt felé, ahogy meghallottam a hangját. Eltelt úgy kettő hét, hogy naponta több órát beszéltünk és olyan dolgokat beszéltünk meg, mondtam el, amit ennyi idő után nem tesz meg az ember... A világlátása, érdeklődése, mintha a tükröm lett volna. Úgy tudtam róla dolgokat, hogy sosem mondta el, csak egyszerűen kikövetkeztettem a viselkedéséből. Vonzódása a meditáció iránt már meg sem lepett, nem elfordult nevetve, hogy majd elmúlik ez a hóbort, hanem meghallgatott és mellettem volt. Az első találkozás előtt pár nappal volt egy balesete, ami miatt nem találkoztunk. Megkönnyebbültem, mert azt gondoltam, hogy még nagyon az elején járok egy útnak, amibe most egy pasi nem fér bele. Az járt a fejemben, amit a meditáción hallottam : ha meglesz az életfeladatom, akkor fog jönni az ikerlelkem. Ha ezt figyelembe vesszük, akkor ez még nincs meg, így nem lehet ő az. Egyfajta jelnek vettem és elkezdtem visszább táncolni ebből az egészből. Aztán pár nap múlva újra lelkes voltam, mert olyan jókat beszélgettünk, hogy azt gondoltam, hogy megtaláltam őt, csak éppen még van feladatom előtte. Ezek az érzések ide-oda ugráltak, nem tudtam uralkodni rajta. Aztán azt mondta, hogy akkor most hétvégén találkozzunk. Egyrészt örültem neki, de még mindig ott volt a gondolat, hogy ez még nekem korai. Márelőző este elmondta, hogy megjelent az exe a teambukijukon és tudja, hogy órákat beszél valakivel. Ez azt gondolom, ha lezárt kapcsolatról van szó, akkor semmi köze már az exnek. Probáltam másról beszélgetni, de csak visszatért rá. Nem tudtam mit kezdejek vel, így hamar befejeztük a beszélgetést. Aztán másnap este már mondtam a barátnőmnek, hogy tartok az egésztől, mert tényleg nem érzem azt, hogy ennek most van itt az ideje. Én nagyon nem vagyok kész, bármi is ez. Keresni sem keresett ma, és abban a pillanatban csörgött a telefon. Ő volt! Pár percben lebeszéltük a másnapot, de semmi izgalmat nem éreztem a hangjában. Azon agyaltam egészen éjjel 1-2 óráig, hogy ha nincs itt az ideje, akkor történni fog valami. Reggel indultam a meditációra és kérteapumat, hogy vigyázzon ma is rám az úton. Menet közben eszembe jutoot, hogy egy defektet kaphatok még és akkor nem jutok el meditálni és nem találkozunk. Nevettem magamon. Aztán írtam neki egy sms-t, hogy itt vagyok már, de meditáció alatt ki leszek kapcsolva.  Az első meditáció után bekapcsoltam és egy üzenet volt tőle: sajnálom, de nem tudok menni, mert megjelent megbeszélni, majd jelentkezem. Az első reakcióm az volt, hogy ugye hogy tudtam... Aztán a felismerés, hogy tényleg nem alkalmas még az idő rá, hogy mi találkozzunk. Aztán a meditációmban többször is megjelent, amit annak tulajdonítok, hogy fájt, hogy csak így el fog tűnni az életemből. Mert a majd jelentkezem nem azt jelenti, hogy holnap vagy holnap után fog... Probáltam magam meggyőzni, hogy ez egy múló fájdalom és arra kell összpontosítanom, hogy megtaláljam az életemben a helyem, hogy megismerjem magam és aztán fog jönni bárki is. Attól, hogy azt érzem, hogy az ő fájdalma is nagy, hogy nem vagyok többé, meghozott egy döntést és tiszteletben tartom. A mellkasomban a feszítő érzésről nem vagyok hajlandó tudomást venni. Nem! Nem! Annyi mindent megéltem és túléltem, ezt is túl fogom. Valamiért nekünk ennyi volt megírva. Előző életemben, amit láttam, hogy én utasítom el, most ő tette és lehet ennyi volt. Azért éreztük, hogy ismerjük egymást és nem azért, mert ő az ikerlelkem. Az a kép van előttem, ahol a házat látom, a kisfiamat és a páromat. Próbálom kiverni a  fejemből a képet, hogy akár ő is lehet az... 

Elhiszem, hogy fáj. Benned van, és benned is marad, de csak addig, amíg meg nem érted, és el nem tudod engedni. Onnantól könnyebb lesz. De igen, még érezni fogod néha, fájni fog, de egyszer majd eljön annak is az ideje, amikor fájdalom nélkül tudsz azokra a sebekre nézni, amik most megölnek. Mosolyogva, mert pontosan fogod tudni, hogy melyik hova vitte el. Örülj neki, ha fáj. Megváltoztat, megerősít, bátrabbá tesz. Nem fogsz félni. Csak egyszer kell erőt venned magadon, onnantól menni fog. Aztán meg fogod tudni, hogy mindenen túl tudod tenni magad. Mindig!

2013.05.01.

Meditáció - 2013.05.19. - Párkapcsolati oldás

A mai meditáció nem a megszokott módon zajlott számomra. Reggel annyira örültem, hogy megyek :) A fekete autóm fehér szárnyakat kapott és repültünk a helyszínre... Letelepedtem az ablakhoz, de mielőtt elkezdtük volna már álmos voltam. Viszont az energiákat iszonyatosan éreztem.

Az első meditáció az önszeretetről szólt. Addig amíg magunkat nem szeretjük, addig hogy várhatnánk el az emberektől, párunktól, hogy szeressenek bennünket. A saját elégedetlenségünk köszönt vissza ránk a párkapcsolatunkban. Tükörként kapjuk vissza mindazt, amit nem szeretünk magunkban. Végig néztem magamon és sok mindenen fent akadtam. Az orrom, az arcom, a mellem, a lábfejem, a lábujjaim... Miért nem szeretem őket? Mi bajom velük? Ki szeresse őket, ha nem én? Sírok, folynak a könnyeim. NÉha minden nem is hallanám a vezető hangját, aztán újra visszajövök. Segítők érkeznek és segítenek tisztulni. Megnyitják a lelkemet és a testemből fények formájában távoznak a rossz érzések. Ezek egyesülnek egy fényben, majd eltűnnek...

A második meditáció a szexualitásról szól. Nem szeretünk róla beszélni. Tabu téma! Sok mindent elnyomunk, elrejtünk. Ránk rakodik az előző életünkből magunkkkal hozott tömérdek sérelem is. Egy előző életemet láttam, ahol megaláztak és kihasználtak, mint nőt. Rájöttem, hogy a mostani életemben érzett gátlásosság ennek köszönhető. Nem tudom magam kiadni, elengedni ténylegesen, mert amikor ezt megtettem, akkor megalázták a nőiességem. Két ember vonzódásából, testük egyesülésével, a lélek is egyesül. Segítők érkeznek és segítenek elűzni a fájdalmat. A karjaim, mintha felemelkednének és melegség tölti el az alkarom. Önálló életet kezd élni és szinte érzem, ahogy felemelkedik a földről. Az alhasam érzem és melegséget érzek ott is. A tisztulás elkezdődött...

A harmadik meditációban az ikerlélek bevonzása volt a téma. A szivem kapuján kellett átkelnem. Rozsdás és kopott volt, de bementem rajta. Csodálatos fény tárult elém és egy ösvényen elindultam. Mielőtt találkozunk az ikerlelkemmel meg kell tisztulnom és leszámolnom a karmámmal. A tisztítást vízben kezdem el. Belemerülök a tengervízbe és átmosom magamat. Csodaszép arany ruhában látom magam fehér kendővel átkötve. Megjelenik az ikerlelkem és mindketten fényben úszunk, majd átölel. Érzem őt, a szemét, az érintését, a bőrét. Nagyon közel van, ismerősen jó érzés. Majd búcsút kell vennünk, hogy még megjárjuk az útunkat külön-külön. A megfelelő időben jönni fog, türelemre kér. Elengedem, intek neki. Visszatér, tudom!

2013.05.20.

Az elmúlt hónapokban felgyorsult körülöttem minden. Egyik álmom, hogy szerepeljen az egyik közszolgálati tévében, megvalósult. Egyik napról a másikra jött a lehetőség. Tudtam, hogy valami dolgom van ezzel. Budapest már több, mint egy éve jelen van folyamatosan az életemben, visz oda valami mindig. És olyan mámorító érzés ott lenni. Már úgy mentem a forgatásra, hogy vártam mi fog történni. Aztán volt egy férfi, akiről tudtam, hogy nem véletlen van ott. Ezt  meg is beszéltük, aztán következett 3 hét eszeveszett telefonos ismerkedés, de mindvégig ott volt a sanda érzés, hogy hagyni kellene, mert nem Ő az. A barátnőimnek folyamatosan mondtam, de mégis úgy tettem, mint aki nem hallja ezt a belső hangot. Aztán a sors vagy nevezzük bárminek, döntött. Két találkozás sem jött össze, már az első után mondtam, hogy nem véletlen, de elnyomtam. Aztán a másodiknál is azt vártam, hogy történjen valami. És történt! Nem találkoztunk. Aztán eltűnt. Úgy ahogy az elmúlt egy évben két pasi is... Elkezdett iszonyatosan fájni és kerestem a tanulságot, mert az lehetetlen, hogy háromszor esik meg. LEHETETLEN! Gondolataim: Túl sokat mesélek magamról, a belső érzésekről, a gondolataimról, ami elijeszti őket? Túl hamar megnyílok? Ijesztően határozottnak látszom vagy épp határozatlannak és elégedetlennek? Túlgondolom a kapcsolatot már akkor, mikor még semmi sincs? Vagy éppen a közönyöst mutatom és az a baj? Beléjük képzelek valamit, ami rájövök, hogy nincs is bennük? Aztán még ezután is reménykedem, hogy majd olyanok lesznek, amilyennek szeretném? Miért nem jók úgy, ahogy vannak? Nem az igazi? Akkor miért halasztom a végét? Tanítani akarnak? Legyek határozott? Hallgassak a belső hangra?

Következett egy újabb próbatétel... Olaszország egy hét!!!! Istenien jó érzés volt, minden olyan ismerősen csodaszép volt. Biztos vagyok benne már évek óta, hogy van kötődésem ehhez az olasz milliőhöz. Olyan érzés fog el, hogy azt megfogalmazni nem lehet. Sírtam, hogy ott lehetek és sírtam, hogy el kell jönni. Készültem lelkileg olaszra. Megint jött az érzés, hogy történni fog ott valami. Az első este láttam egy férfit, aki tölánnyal jött, nem is foglalkoztam tovább vele. Aztán láttam még az esti vacsoránál. Megállapítottam, hogy nekem bizony bejönne. Aztán kiderült, hogy szingli, másnap együtt mentünk a busszal. Aztán buliztunk egy csuda jót és merészet. Beszélgettünk, sokat, mindenről. Szóba került a bakancslista is, amiről mindketten húzkodjuk le az elvégezendő dolgainkat. Rávettem a társaságot, hogy fussunk bele a tengerbe. Nem nagyon tiltakoztak! :) Ő előbb haza ment és attól kezdve sms hadjárat indult. Aztán a haza érkezésem után már 4 órát beszéltünk telefonon. Már a telóban azt éreztem, hogy nekem ő langyos kicsit, de másnap találkoztunk. 1-2 óra után már tudtam, hogy nem ő az, nem vonzott se lelkileg, se testileg. Ő jött azzal, hogy belém tudna szeretni, nem válaszoltam és ezúttal én tűntem el. Azt beszéltük meg, hogy érteni fog a jelekből. Értett is belőle. Ezúttal döntöttem és a belső hangra hallgattam. Nem láttam bele azt, akit én akartam. Világosan láttam őt és határozottan tudtam, hogy nem akarom őt. Akármennyire vágyom arra, hogy szeressenek... VÁROK! Mert tudom, érzem, hogy vár valahol! Ő! 

Teremtő meditáció - 2013.05.25.

Az első meditáción egy arany lépcsőn megyek lefelé, míg egy ösvény nyílik meg előttem. Elindulok és a már ismerős házam pillantom meg. Téglából és fából készült ház. Bemegyek a nappaliba és az érzés, ami elfog, nagyon jó. Az otthon vagyok érzése. Kisétálok a teraszra és leülök a kertbe. A gyönyörű természet most egy kis tavacskával bővül az eddigiekhez képest. A napozóágyban ülve az angyalom jelenik meg, aki segíti a meditációmat. Elkezdem rettenetesen érezni a kezem anélkül, hogy a vezető mondaná, már előre érzem mit fog mondani. A jobb kezemet sokkal jobban érzem, mint a balt. A jobb oldalira koncentrálva a kölcsön adás képe jelenik meg. A tartozás érzése anyukám felé, valamit meg kell hálálnom neki. Unokahúgom, nővérem is megjelenik, nekik is adtam kölcsön. A bal kezem sokkal könnyebb, ami azt jelképezi, hogy képes vagyok a jólétet megteremteni, pénz elfogadni, szabadságot és gondtalanságot teremteni vele. Minden rossz érzés kiszáll belőlem és fény formát ölt. Kinyilatkoztatom, hogy képes vagyok a pénz befogadására. Ezután hagyom magam a múltba repíteni fehér fényen keresztül. Egy tanyát látok, ahol a tyúkok alól veszem ki a tojást, tehenet fejek, saját magamnak teremtem meg az ételt. Egy sírt látok, egy keresztet a domboldalon, nem tudom kié. Ott sírok a fejfára roskadva. Egy elvesztett szerettet látok, akinek a halálos ágyánál megfogadtam a szegénységet. Nem akartam elfogadni, hogy ő elmegy. Megtanulom a leckét: tudni kell elfogadni, ha valaki menni szeretne. A gyomromat érzem a következő pillanatban és a nyomást rajta, amit a múlt okoz, világoskék fénycsóva jön ki a gyomromból és kavarog felfelé, majd betakarja az egész testem. Teszek egy újabb kinyilatkoztatást, hogy elengedem. Megtisztulva térek vissza a jelenbe.

A második meditációban egy út rajzolódik ki előttem, ami a tengerhez vezet. Az apró szemcsés, meleg homokot érzem a talpam alatt, a nap finoman süt, a szél kellemesen fújja a hajam, csodálatos érzés. Lassan elérem a vizet, belsétálok, majd elmerülök benne. Majd a sekélyebb részen leülök és elkezdem érezni a vállamat, a nyakam és a derekamat. Múltbeli képek jelennek meg. Gazdag lányként látom magam, aki annyira önző életet él, hogy elfelejti, hogy ő az, aki segíthetne a szegényeknek. Unalmasan telnek napjai, ahelyett hogy a köz emberének segíthetne. Egy másik életben egy újabb önző nőt látok, aki sikeres és gazdag bárénekesnő, de eszeveszett módon szórja a pénzt, minden következmény nélkül. Ezek az emlékek, mintegy súlyként rakodnak le a vállamra és a derekamra. Elkezdenek kiáramolni innen ezek a fájdalmak és a víz elfeketedik tőle. Újabb kinyilatkoztatást teszek: kérem az univerzium erőit, hogy adják meg nekem a testi-lelki-szellemi egészséget, hogy képes legyek teremteni. Eggyé válok az univerzummal és egészségesnek érzem magam, elengedtem a múltam. Megrősített hittel meg tudok valósítani mindent, bármit. Pontosan annyit fogok visszakapni, amennyit adok magam is. A testem elkezd felemelkedni a földtől és az ősforráshoz érkezem. Ez egy olyan forrás, amiből hatalmas fény áramlik és tele van energiával. A bal kezemből áramlik a jobba az energia, teremtek. Megelevenedik a jövőm. Csodálatos otthon, családdal és gyerekekkel, most kettőt látok, egy fiú és egy lányt, az írásból élek és mérhetetlenül boldog vagyok. A barátaimmal körül véve, akiknek sok mindent át tudok adni a tapasztalataimon keresztül, ugyanakkor rengeteget tanulok tőlük én is. A mozgás, a blog, a könyv, az utazások, az önszeretet, a harmónia, minden nagyszerű egységben ott van. Hatalmas erő tölt el, megcsinálok mindent, amit elterveztem. Erő, hit, energia! Vékony fonallal kapcsolódom a forráshoz, ami akkor is megmarad, amikor visszatérek a jelenbe. A következő napokban többször is vissza fogok ide térni, hogy a kapcsolat fent maradjon.

A harmadik meditáción fehér lépcsőn megyek lefelé, szívem kapujához érek, bemegyek és csodaszép kép tárul elém. Elindulok befelé és manók jönnek a segítségemre és kísérnek tovább. Érzések villannak be: harag és gyülölet, ami megbetegíti a testem. Nyakam, vállam, gyomrom fáj. Manók a segítségemre sietnek és az erdőből gyűjtenek gyógynövényeket és főznek nekem egy teát, amit megiszok. Megyünk tovább és a testem kerül előtérbe újra, de mellette a lelkem is. Látom magam kivűlről és az önszeretet fogalmazódik meg bennem. Úgy kelle szeretnem önmagam, ahogy vagyok. Szeressem magam kivűl és belül is. A test öngyógyító képessége ötlik fel bennem. Megszületünk ezzel a képességgel, de az idők folyamán elfeledkezünk róla. Megkapjuk a képességet, de nem használjuk. Aztán a lélek megbetegíti a testet és nem veszünk róla tudomást, elnyomjuk gyógyszerekkel. A manók ismét a gyógynövényekkel muattaják meg, hogy mi használ a betegségeimre. Ismét tovább megyek és egy patakhoz érek, ahol  levetem a cipőm és megfürdök, a karmikus kapcsolatokat mossa ki belőlem. Újra útra kelek és a dzsungel csodálatos részéhez élek, mini vízesés és csodaszép növényzet, virágok, amik a fákat is beragyogja. Leülök egy fa tővébe és gyönyörködöm, szívom magamba a látványt, mikor a virágok mögül kis tündérkék jelennek meg. Szemem lecsukom és újra a jövőbeni képek jelennek meg. A téglából, fából készült ház, a természethez közeli kerttel, családdal és társsal, írás és blog a hivatásom, gyönyörű helyeket utazok be, egészséges vagyok és boldog, aki barátokkal van körül véve. Kinyitom a szemem és a fák mögül feltűnik az ikerlelkem. Érzem őt minden porcikámban, arcot nem tudok kivenni, de a szemeibe belenézva magamat látom. Elmerülök benne és a fényében, egyesülünk. Tökéletes egységet képezünk, mi ketten, együtt. Elbúcsúzom tőle. El tudom engedni, mert vissza fog jönni. Egy tündér egy kritállyal repül oda hozzám és én ebbe teszem bele a vágyaimat, majd elhajítom és látom, ahogy a levelek közt megcsillan a fénye. Vissza fogok térni, ha már készen állok rá és megtalálom. Visszaindulok, tündérektől elbúcsúzom, hálás vok nekik. A manók is elköszönnek és visszatérek a kapuhoz. Nem csukom be magam mögött az ajtót, hanem kitámasztom.

Meditáció - 2013.05.26.

Az első meditációban egy arany lépcsőn sétáltam lefelé. Ködbe veszett a lépcső alja, majd egy kapuhoz érkeztem. Egy fa kapu, melybe bele van vésve a nevem és egy évszám. Végigsimítom ujjaimmal és belépek rajta. Elképesztő ami fogad. Tele a terem a múltammal. Felismerem magam festményeken és képeken, különböző családokkal. Lámpák, bútorok, ruhák, csecsebecsék, melyek az én lenyomatomat hordozzák. Egy kis asztalon fekszik egy fehér kesztyű, különösen vonz, megérintem. Körbe sok-sok ajtót látok. Mindegyik 1-1 életem kapuja. Felteszem a kérdést: Melyik az az élet, amely leginkább kihat a mostani életemre? Ekkor különösen dolog történik. Egyik ajtó kimagasodik a többi közül és szinte hívogat, hogy bemenjek rajta. Belépek és egy arany út rajzolódik ki előttem. Elkezdek menni rajta és csodás tájakon megyek végig, dombok és hegyek, völgyek. Madarak éneke hallatszik, érzem a természet illatát, csodás érzés. A távolba egy város vonalait vélem felfedezni. Egy Vár és körbe egy város képe tárul elém. Beérek a városba, mosolyogó emberek és csodás utcák képe jelenik meg. Majd beérek egy kert, a vár kertjébe. Csodás látvány nyújt. Szépen ápolt bokrok, virágzó fák és virágok, egy csodaszép kút, melybe belenézek és magamat pillantom meg. Mintha egy mesebeli hercegnő képe nézne vissza, mint Hófehérke. Sárga ruha, buggyos vállal és meseszép, hamvas arc. Hátra nézek és egy idősebb alakot látok, sétál a kertben és nagyon szomorú. Palást van rajta és korona, ő a király. Bámul, réved a semmibe, arcán könnyek folynak végig. Közelebb jön és megkérdem, hogy miért sír. Szemei nagyon ismerősek. Elmondja nekem, hogy van egy lánya, akit elvesztett. És nem tudta neki elmagyarázni mit miért tett és hogy mennyire szereti őt. Nagyon rossz érzés kerít hatalmába, én vagyok az a lány. Engem adott férjhez egy nagyon gonosz emberhez, hogy megmentse a háborútól az embereket. Feláldozott engem és azóta sem tudta megbocsátani magának. Megjelenik a gonosz ember képe előttem, egy volt tanárom képe a mostani életemből. A béke így kívánta magyarázza nekem, de sosem tudta kifejezni és elmondan, hogy szeret engem. És annyi mindent másképp csinálna. Egy boldog, nyugodt pillanata nincsen azóta, hogy elvittek. Iszonyú erős fájdalom, amit érzek, szorít és feszít, nem bírom. Sírok meditáció közben. A legrosszabb az, hogy bevillan a kép, hogy ki a király a mostani életemből. Bátyám. Akivel ebben az életünkben sem mondtuk ki sosem, hogy szeretjük egymást. Akit gyengének láttam, mert megadta magát az alkoholnak. És tudom, hogy tudta, hogy haragszom érte. Nem mondtam neki, hogy szeretem, hogy itt vagyok mellette midig, bármikor. Ekkor a meditáció vezetője megkért, hogy változtassam meg az eseményeket. Menjek vissza pár héttel, hónappal és pozitív kimenetele legyen a történetnek. Visszarepülök időben és látom, ahogy apámmal csacsogunk, nagyokat nevetünk, megölel és látom, hogy szerelmes leszek és béke van az országban. El kellen jó érzésnek fognia, de nem megy. Nem tudok és akarok még visszajönni a jelenbe. Bátyámnak szeretném elmondani, sokszor, számtalanszor, hogy mennyire szeretem. Hogy megbocsátok neki, ő is tegye meg és öleljen és ne engedjen el soha. Folynak a könnyeim, nem akarom elengedni. Próbálom még erősebben ölelni, de az idő visszaránt és jövök vissza, ezzel a rossz érzéssel. Sírok még utána is sokáig. Nagyon vártam már, hogy lássam őt. És most itt volt.

A második meditáción egy fehér lépcsőn lépdelek, majd egy ösvényre érkezem, elindulok rajta. A harag érzése kerít hatalmába és azt érzem, hogy magamra vagyok mérges. Miért nem tudok megtenni dolgokat? Miért félek meglépni? Jön a válasz is: Annyit csalódtál már. Nem tudok bízni. Minek bízzak? Újra és újra megteszem és csalódom. Megteszek mindent és szeretném, ha elfogadnának úgy, ahogy vagyok. Másnak akarok megfelelni. Miért? Láncokat érzek a szívemen és vállamon. Mázsás súlyként telepednek rám. A meditáció vezetője szokatlan dolgot kér tőlem. Szeressem meg a láncaimat. Dédelgessem őket és forduljak szeretettel a félelmeim  és a haragom felé. Piros és lila fények cikáznak körülöttem Piros a harag színe, míg a felsőbb rendű én, a gyógyítás színe. Tehát megkezdődik a gyógyulás folyamata. Eltávolodik tőlem minden rossz érzés, az öngyógyító folyamat megkezdődött. Egy patakban látom magam a következő pillanatban és a félelmeim kerítenek ismét hatalmukba. A jövőtől, a változástól való félelem. Újra a láncok, amiket elkezdek szertgetni és eltűnnek újra. Azzal az érzéssel jövök vissza, hogy szeretnem kell ezeket a láncokat is.

A harmadik meditáción a szívembe tettem utazást. A szívem kapuja, mely már résnyire nyitva volt. Belépek, fehér fényben úszik minden. Átlépek egy ajtón, önmagamat látom. Végig mérem magam és feltételek nélkül elfogadom és szeretem magam. Szeretem kívül és belül. Eszembe jutnak a nagy, ferde lábujjaim, a pocakom, az orrom, a melleim és mind-mind szeretem, ahogy vannak. Szeretem a hisztijeimet és a mehetnékemet, a bizalmatlanságom és naivításomat is. Hogy szerethetnék mást, ha önmagam nem szeretem  teljes valómban? Az ikerlelkem is úgy kaphatom meg, ha feltételek nélkül vagyok magam felé is. Egy tűzben tisztulok meg, felszabadul bennem minden érzés. Egy újabb kép jelenik meg, ahol már vízben tisztulok tovább. Ekkor fényben őszva az ikrem jelenik meg. A már ismerős érzés fog el. Érzem minden rezdülését és szeretetét. Szemeiben elveszek, érintésétől megborzongok. Fényben olvadunk össze, eggyé válunk és kiteljesedünk. Csodálatos érzés. Majd tudom, hogy még el kell engednem ahhoz, hogy aztán visszatérhessem hozzám. Már könnyen engedem el, mert tudom, hogy jönni fog, nem veszíthetem el már többé. Ezután visszatérek a szívembe és egy medál kapok nyaklánccal. Felrakom a talizmánomat és boldogan lépek ki szívem kapuján, melyet ismét nyitva hagyok.

2013.06.01.

A nagy Gatsby

https://www.youtube.com/watch?v=AodQsxeify8

Egy férfi története ez, aki a semmiből megálmodott magának egy világot. Mi kell ehhez? Képzeltünk szárnya csupán. Mert ha valamiben rendíthetetlenül hiszünk és a magunkénak érezzük, akkor az máris a miénk.

Álom. Álmodott magának egy nőt, egy házat, egy életet. De szabad a múltban megragadni és nem számolni azzal a ténnyel, hogy az ember minden nap változik. Nem kell esélyt adni a mának? Elég a múlt? Elég napról napra sodródni a tegnap felé? Változik minden és mindenki: Ő is, a szeretet nő és a világ is. 

Hazugság. Ezekben élni? Melyek eltemetnek minket, az igazi lényünket? Megmérgeznek és eltávolítanak a valóságtól, ahonnan már nincs visszaút. 

Szerelem. Szerethetünk valakit, akit már egyszer elvesztettünk? Vissza tudjuk hozni a már elfeledet szerelmet? Szabad a múltat bemocskolni? 

Barátság. Őszinteségen alapuló, érdek nélküli, le nem írt "szóbeli szerződés". Van még ilyen? Önzetlenül kiállok a másikért? Megértem a nézőpontját, de kimondom az én igazságomat is? Megbántom, megbántasz, megbocsátok. Szerelmen túlmutató.

Egy film, ami túlmutat az élet nagy kérdésein.

2013.06.04.

Mindenkinek vannak vágyai, álmai, melyekre úgy gondol, hogy: Igen, ez fent van a Bakancslistámon. Elérkezett az életemben az a rész, amikor előveszem ezt a listát és elkezdem megvalósítani. A születésnapom előtt volt egy nagyon jó meditációm, melyben feljött egy férfi név és onnantól kezdve elkezdődött valami bennem. Az érzés, hogy az ikerlelkem felé visz az út, hatalmas erővel tolt előre. Be is jött életembe pár nap múlva a férfi. Fordult velem a világ és szárnyakat kaptam. Egy olyan érzés kaptam tőle úgy, hogy két szót váltottunk, hogy a mennyekben vagyok azóta is. A bakancslistám is életre kelt és egymás után váltottam valóra az álmaim. A legnagyobbat, hogy a fővárosba költözöm, azt is ennek az érzésnek köszönhetem. Olyan erővel és nyugodtsággal ruházott fel, amit át kell élni. Ezt az ikerpárok azok, akik megértik. Közel van s mégis távol, de tudod és érzed minden rezdülését. A lelketek beszél egymással, egy nyelvet beszélnek. Tudom, hogy az utunk még nem keresztezi most egymást. De érzem, hogy jönni fog, ott van a lelke bennem és az enyém benne.

Meditáció - 2013.07.18. - Belső gyermek

Egy szép réten vagyok, ahol egy épület rajzolódik ki. Közelebb megyek egy ajtóhoz, egy lépcső visz le. Lesétálok lassan. Egy arany színű ajtó fogad. Rideg, kemény, hideg. Minták körbe, gyönyörű kilincs. Megérintem és nagyon hideg fém. Lenyomom a kilincset, belépek. Fehér fény, köd fogad. Elkezdem hívni a 4 éves kislányt, akit megpillantok. Nem akar jönni, hívogatom. Nagyon fél, nem tudja ki vagyok? Elkezdem nyugtatni, lassan odajön. Leguggolok, átölelem és puszilgatom. Szorosan körbe fogja nyakamat és szorít. Sír és potyognak a könnyei. Hol voltál eddig? - kérdi. Nem szeretsz engem? Én is sírok és magyarázom neki, hogy ezentúl itt leszek, ne sírjon. Nagyon szeretem. Lassan megnyugszik. Megkérdem mit kér, mire vágyik? Olyan aranyosan néz és magyarázza mit szeretne: egy rózsaszín pónit szárnyakkal. Megkapja és egyből mondja, hogy játsszunk sokat-sokat. Tengerparton futkározunk, homokvárat építünk. Aztán zöldben járunk, a természetben játszunk, tele fákkal és növényekkel, bujócskázunk. Otthon a szobáját rendezzük be, párnát az ablakba, hogy nézhesse a csillagokat. Kis kuckót építünk a kertben. Sütit sütünk, álldogál egy széken mellettem és segít. Mesét nézünk és olvasunk, rajzolunk, táncolunk. Utazunk, kocsiban ülünk és csak megyünk, zenét hallgatunk és énekelünk. És elérkezik az idő, mennem kell. Szomorú lesz, ölel szorosan és megígérteti, hogy jövök még. Újra könnyezik. Lepuszilgatom a könnyeit és megígérem. Kijövök az ajtón. Megfordulok és megérintem. Már nem hideg, meleg és kellemes tapintású. Gyönyörű fénye van és mintája. Felsétálok lassan és kiérek a rétre. A természet illata és nyugalma megérint. Béke és nyugalom van bennem.

2013.07.21.

Ki vagyok én?

Egy másik világba csöppentem pár hete, fenekestül felfordult az életem, mert Én így akartam és döntöttem. Egy mázsás kő esett le a szívemről és a szorító érzés a mellkasomból csodás módon eltűnt. Nyugalom vette át a helyét és várom, hogy nyithassak az új élet felé. Munka egyenlőre nincsen, nem is keresem, mert valami azt mondja ott belül. Ami azért elég ijesztő. Van 1-1 nap, amikor őrültnek gondolom magam és az egom hangosan kiabál, hogy te nem vagy normális! Aztán pár óra alatt ki tudok jönni ebből a negatív érzésből. Keresem az utat, hogy mit tanuljak a spiritualitás terén. Azt tudom, hogy ez az utam. Csak az iránya homályos. Érzésekre hagyatkozva találok embereket, akik segítenek. Közeben ismerem önmagam, napról napra, egyre mélyebben. Ma délutánra utol ért egy negatív érzés. Egyik ismerősömmel töltöttem a napot, aki egy gyönyörű hölgy. Mindig felnéztem rá, mert egy igazi nő, csupa nagybetűvel. Ma mikor végig hallgattam, hogy a Prada és hasonló márkák milyen értéket is képviselnek életében. Rájöttem, hogy ezek az ő értékei és az enyémek nem ezek és nem is lesznek azok. Elleshetem tőle a divat csinját binját, hiszen nekem is jó érzés szép ruhákban járni és jól kinézni, de a belső világom ettől nem hajt fejet ennek a látásmódnak. Kényeztetem én is a lelkemet, hiszen Nő vagyok, de ezek csak tárgyak. Megpróbáltuk egymást meggyőzni a saját igazunkról, mindhiába. Levontam a tanulságot, arra jutottam, hogy megváltoztatni nem tudom és nem is lehet mást. Én nem akarom megváltoztatni, ő nem akar engem,ilyen egyszerű! Elfogadom ilyennek, ő is elfogad engem olyannak, amilyen vagyok. Véleményt alkotunk, kimondjuk és tova lépünk rajta. Hiszen ettől szép: Mindannyian különbözőek vagyunk. És én maradok az, aki vagyok!

Meditáció - 2013. 07.21. - Párkapcsolati oldás

Fényben úszott minden körülöttem, kék és zöld fényben. Testemet egy zöld szalaggal kötötték át, biztonságban éreztem magamat. Egy kertbe léptem be, ahol virágzott minden, gyönyörűen bimbóztak a szebbnél szebb virágok. A nap finoman érintette bőröm, a madarak csiviteltek és lágy szellő fújta arcomat. Segítők és Mihály arkangyalom jött segítségemre. Megpillantottam egy különös fát, mintha úgy faragták volna ki, hogy befeküdhessek az árnykába, akárcsak egy fotelbe. Leültem és tündéreket pillantottam meg. Egy kapura lettem figyelmes, ami hívogatott. Elindultam a fénye után és beléptem rajta. A tündérkék egy zsákot hoztak nekem, amibe a gondjaimat kezdtem el belepakolni: a munkanélkülség, a pénz hiánya, a bizonytalan lét, a hitetlenség, az ikrem hiánya. Mind mind felvetődtek bennem. Szüleimet láttam, akik tele vannak félelemmel és aggodalommal, ami mintául szolgált nekem. A eszekedések a pénz miatt, anyu kiabálása a rend és tisztaság miatt. Minden belekerült ebbe a zsákba. Apum jelent meg és vigasztalóan átölelt és szeretgetett. Egy pillanatra bátyám képe is feltűnt, ő is velem van támogatásként. Jézus és Mária Magdolna érkezik segíteni. A saját keresztemtől szeretnék megszabadulni, ebben fognak segíteni. Testemmel egy keresztet formázok meg, karjaimat kinyújtom és érzem, amint feszülök a kereszten. Aztán kilépek a testemből és  fénycsóvaként szakadok ki a keresztből. Nagyon furcsa érzés, keveredik a fájdalom a boldogsággal, hogy megszabadultam. Fények cikáznak a testemből, végtelen boldogság a jutalmam. Testemen 5 pontot érint meg Jézus, melyet én is alkalmazok az ikremen, hogy a tisztítását segítsem. Megérintem a szíve felett - megtisztítom érzéseit, homlokán - elméjét, bal csuklóját - a félelmeitől szabadítom meg, jobb csuklóját - a teremtést gátló tényezőket űzöm el, majd a két lábát egyszerre, hogy a Földanyához tudjon csatlakozni. Utána lehetőséget kapok rá, hogy másokkal is megtegyem ezt és jön anyu, nővérem, barátnőim, unokatestvérem, nagynéném. A következő napokban kapok lehetőséget rá, hogy ezt megtegyem majd azokkal, akiken segíteni szeretnék. Ezután mindannyian kilépnek a keresztjükből és együtt karoljuk át a Földet és boldogan kapaszkodunk egymásba. Ikrem átakrol és érzem a mellkasomban a boldog érzést, itt van! Visszatérek a kapun, a kertbe, majd visszaérkezem.

Egy tengertparton sétálok, állok és a végtelen teret kémlelem. Gyönyörű, ahogy a nap emelkedik ki  a tengerből. Hátam mögött egy kicsi kis házat látok, amiben imádkozni szoktak. Elindulok az erdős rész felé. Buja, illatos növényzet és madarak csicsergése hallatszik. Egy kis patakhoz érek, megmártozom benne és emlékképek jelennek meg fejemben. Anyu és apu újra aggódik, nem szünnek a félemeik, idegesek egymással. Aztán anyu élettársát látom, kiabálnak, veszekednek, nincs ölelés és szeretet, csak az állandó marakodás. Jönnek elő a félelmeim, hogy én is kiabálok, hogy nem jó semmise és belül remegek, mossa ki a víz a félelmeket. Fekete foltokat visz el az áramlat. Megkönnyebbülök és elkezd zsibbadni a jobb kezem, tisztulok. Az erdőben visszafelé egy csodaszép piros rózsát találok és azt érzem, hogy én magam vagyok ez a gyönyörű virág.  

Egy gyönyörű kertben vagyok. Szélesre tárt karokkal fogadja be testem a nap sugarait. Látom magam kívülről, szeretem önmagamat. A legfontosabb lépés ahhoz, hogy aztán engem is úgy tudjanak szeretni, ahogy azt kell. Elengedek minden rosszat, amit magaról gondolok. Egy angyal érkezik hozzám, aki a fülembe súgja: Tanulj! Megjelenik azikerlelkem jön. Látom egész valójában, de tudatosan nem szeretném látni, inkább az érzésekre figyelek. Ekkor egy szempárat látok nagyon tisztán, ki tudom venni kié. Összehúzott kis barna szempár, huncut mosolyú még a szeme is. És az üzenet számomra: Higgy! Itt vagyok! 

2013.07.25. Angyal meditáció

Egy gyönyörű rét, illatos virágokkal, zöldelő fákkal, csicsergő madarakkal. Karomba ölelném a napot, olyan finoman és édesgetően simul bőrömre fénye. Egy lombos fa csalogat magához, leülök a tővébe és szívem megtelik szeretettel és hálával. A Föld angyalát szólítom meg és egy gyönyörű angyal jelenik meg, aki örömtáncot jár körülöttem. Vidámsága és szeretete átragad rám is és mosolygok vele. Ezután egy hegyet pillantok meg és elkezd hívogatni. Elindulok felé. Egy patakotfedezek fel útközben. Levetkőzöm és belesétálok. Érzem a talpam alatt a homokot, ahogy ujjaim közé csordogál. Mennyei érzés, ahogy a bőrömet érinti a víz. A Víz angyalát hívom, elmerülök benne és kellemesen beburkolja egész testem. Mint egy lángnyelv, körbe fut mindenemen. A gyomrom tájékát érzem, tisztítás kell neki. Érzem, ahogy kiragadja a testemből és fekete foltként eltűnik a vízben, tova úszik. Még fürdőzöm a jó érzésban, majd mezítelenül folytatom utam a hegy felé. Ekkor a levegő szele érint meg és a Levegő angyalát hívom. Körbe öleli testem, végig fut a testemen és átfut az ereimen a bizsergető érzés. Csodás ebben az állapotban folytatni az utat. Felérek a hegytetőre és a Nap angyalát hívom. Kitárom kezem az ég felé és az arcomat, majd a vállaimat, hasamat, lábaimat érint, futja át a nap melege. Erővel tölt fel és béke, hála önti el a lelkem. Harmóniába kerültem a természettel. Visszafel sétálva visszanézek és csodálom a természetet, amely most már egy velem. 

2013.08.01. - Elengedés meditáció

Egy tengerparton vagyok és hatalmas belső kisugárzást érzek a lelkemben, nagyon boldog vagyok és hálás. Belemegyek a vízbe és megmártozom a mennyei vízben. Eltávozik belőlem minden, ami a negatív oldal felé húzhatna. Két kört rajzolok a parton a homokba egy faággal és az egyikbe közepébe bele is telepedem. A másikba egy olyan személyt hívok be, aki negatív módon kötödik hozzám. Először egy homályos alak jön felém, nem tudom kivenni ki az, köd burkolja át. Aztán felismerem az érzést, a nővérem az. Szitkozódik és ideges, hogy ide hívtam. Neki semmi dolga itt és minek ez az egész?! Megkérem, hogy foglaljon helyet a körben, többször fel akar állni és mondja a magáét, hogy pont olyan vagyok, mint anyám és mindenkinél jobban tudok mindent. Próbálom nyugtatni, végül leül. Érzem a gyomrunkat összekötő nagyszemű láncokat. Nagyon erősek és nem akarnak elszakadni, hiába akarom kitépni magamból. Mihályt kérem, hogy segítsen, fizikailag érzem a görcsöt a hasamban. Lassan elkezdenek kiszakadni mindkettőnkből ezek a láncok és gyűlnek egy kupacba. Mihály fogja és elégeti mind. Nem fájnak többé, elmennek. Egy patak bontakozik ki közöttünk nővéremmel és egyre távolabb kerül tőlem. Fogja magát mikor már olyan távol van és hátat fordít és elmegy, egy hajóra száll fel és elviszi a víz messzire. Bemegyek újra a tengervízbe és elengedem magam, körbe ölel a víz. Kijövök és egy hangot hallok, aki azt mondja: LÉPJ TOVÁBB! Majd egy útba igazítást hallok, mely arról szól, hogy az egom túlságosan erős, ne engedjem neki, hogy uralkodjon rajtam. A szív hangja az, a belős sugallat, ami vinni fog az utamon, csak haggyam és vigyen, higgyek benne. 

Szívemet elszorítja az érzés. Eljött az időd. Menni készülsz. Ott vagy ég és föld között. Lebegsz és nem tudsz visszatérni. Befejezted földi utad. Beteljesítetted lelked feladatát. Hagytál magad után sok fényt és sok fényes csillagot. Letetted mit kért a lelked, feladatod befejeződött, itt van az utad vége. Kérlek menj tovább és térj vissza a mindenségbe. Válj eggyé a mindennel és engedd el a tested. Nem vagy más, mint egy tiszta lélek, ki végre hazatér. Menj békével!

2013.12.01.

 Éreztem, hogy búcsúzni szeretne és engem választott. Mellkasomat elszorította az érzés. Itt van, hozzám jött. Itt kell hagynia a földet és nem engedik menni. Csak lebeg és képtelen tovább lépni. Iszonyú fájdalom nyomja mellkasom és segíteni szeretnék neki. Meggyújtok egy gyertyát és becsukom a szemem. Érzem érzéseit és látom képeit. Befejezte feladatát, de tudja kiket hagy itt és szenvedni fognak érte, miatta. Megkérem, hogy adja át a fájdalmat és menjen békével. Minden rendben lesz és visszatérhet a nagy egységbe. Megnyugszik lelke, mellkasomban a nyomás csökken. Megnyugszunk. Fények cikáznak csukott szemem alatt és érzem, ahogy megérinti a kezem. Megköszöni, hogy segítem az uton. Átkel és hazatér. Menj békével!

2014.01.15.

Láttam egy álmot, miben hozzám tartoztál. Érzés, melyet itt őrzök, amit keresek. Ezt adtad nekem egyszer és most megkaptam újra. Álmomban. Egy ország sorsát láttam kezedben. Kaptál egy feladatot az államtól. Államférfiak ültek körben. Párod voltam, szerelmed, melletted álltam. El akartak szakítani, nem hagytam, nem sikerült. Gyülölet égett az asszony szívében. De erős voltam, erős voltál, kiálltuk. Együtt mentünk az ismeretlenbe. Egy párt játszottunk, katonákkal övezve, háborúban. Fogtad kezem, mentünk a városban. Katonák kérdéseinek kereszttüzében. Szorítottad kezem, nem érhetett baj. Feleségednek mondtam magam, megszorítottad kezem és álladhoz emelted babonából. Lekopogtad szerelmünket. Tudtam, hogy nekem egy jelzés, ezzel fogadtad meg, hogy mi házasok leszünk. Lövöldözés és harci helyzet. Bemenekítettél egy épületbe. Védelmeztél, óvtál. Megcsókoltál. Ez több volt egy csóknál. Nem a csók íze számított, hanem a lelkem, ami egyesült a tieddel. Összeolvadtak. Most már összetratoznak örökké. Megkaptam egy érzést, az elveszett lelkem darabját. Kértelek, hogy menjünk el, míg nem késő. Szönyű dolgot éreztem, el foglak veszíteni. Nem tudtad ott hagyni. Segíteni akartál, megmenteni a világot. És közben elveszítettük egymást. Feláldoztad magad... Felébredtem álmomból. Nem éreztem, hogy elveszíttettelek. Csak a boldog összetartozást, a lelkem megtalált felének boldogságát hoztam magammal. Megőrzöm az érzést, míg megtalálsz újra. 

Egy gyönyörű réten jártam, hol patak folyt az erdőben és madarak csicseregtek, pillangók kergetőztek. Arcom megmosom a patakban és édes érzés járja át a szívem. Levetem ruháim és elmerülök a lágy vízben. Nap szárítja bőröm és egy híd hívogat a túlpartra. Elindulok rajta és a magas fák között lépkedek. Tündérek játszanak a fák mögött. Huncut mosollyal bújkálnak a fák törzsei mögött. Egy fa pagodát pillantok meg, lassan közeledem felé. Háromszög teteje leér oldalt a földig, eleje nyitott. Belépek rajta és megpillantom Őt. Szemben ül lótuszülésben, imádkozva, lehajtott fejjel. Szeme csukva és halkan megkér, hogy üljek le vele szemben. Némán ülünk. A legszebb csend, amit valaha éreztem. Egy tiszta érzés, mely összeköt vele. Egy gyertya gyújt, pislog fénye a félhomályban. Feláll és teával kínál. Érzem, ahogy átjárja testem a meleg érzés. Átmossa mindenem. Gyógyító és erőt adó. Halkan szól hozzám. "IEljött a következő lépcső. Itt az idő, hogy szeresd azt a lényt, aki te vagy. Szeresd azt, aki te vagy.  Tiszta lelked a legszebb, amit valaha láthatsz. Érezd magad teljesnek és csodás lénynek". Könnyek folynak arcomon. Feláll és magához ölel. Csak ölelni akarom és érezni a szeretet. Vezet engem magamhoz. A legjobb utat választotta nekem. Mennem kell. Elengedem Őt  és elindulok vissza az álmomba. A gyertyát elfújná, de megkérem, hogy ne tegye. Készen állok rá. Tudom, hogy bármikor visszatalálok hozzá. 

Álmomban jött az érzés újra. A félelem, hogy elveszítem őt. Hogy nem menthetem meg, hogy nem figyelmeztethetem. Érezhetem őt, érezhetem a félelmét, de nem segíthetek. Távol vagyok, de mégis ott vagyok vele. Érzem a sajgó lelkét. Látom szemével, amit lát. Pontosan ott vagyok benne, a lelkében, a szemében. Mégsem irányíthatom és változtathatom meg. Ez az ő akarata, ez az ő élete. Élhetek benne, de nem élhetek vele. Tudom, hogy elveszítem és semmit nem tehetek. Csak érezhetem. Vele vagyok az utolsó másodpercig, mert a fájdalma is kell nekem. Kell nekem mindenhogy. Lelkestül együtt. Elment, de tudom, hogy visszajön. Egyszer kapunk egy újabb találkozást. Amikor újra éljük minden fájdalmunk, boldogságunk... Külön, mégis egyszerre. Mikor újra érzem, hogy a szemeddel látok, mikor újra érzem, hogy bennem élsz...

Újra visszatérek a háborús övezetbe. Mindenhol katonák, fegyverek, bombák, robbanások. Bujkálok épületek közt. Összerezzenek minden robbanásra. Érzem a romba dőlt épületek porát és szagát. Emberek bujdosnak és halnak meg pillanatok alatt. Látom őt. Katonák közt. Talán ő is az. Látom, amit lát. Tucatnyi halott ember. Bombák. Az épülethez simul. Robbanás. Aztán megy tovább. Egy bombát látok a közelében. Tudom, hogy nem kellene odamennie. Odamegy. Mintha a testével tudná megóvni a robbanás erejét. Mintha csökkenthetné vele erejét. Többiek szaladnak. Hívják, de nem megy. Robban a bombával együtt. Végig ott voltam vele, benne a szemében. Éreztem a döntését, nem hezitált. Testével védte meg társait. Egy percig nem volt kérdés, hogy megteszi. Tudtam, hogy elveszítem. Csak simultam a falhoz és vele voltam. Szerettem, éreztem. Elment, de bennem maradt egy része. Egy nemes része, ki odaadta életét az emberekért. 

2014.04.26. - Transzmeditáció - Győr - Metamorfózis

Néztél valaha úgy a másik szemébe, hogy nem akartál mást látni csak Őt? Egy világ tárul ki előtted. Az ő Lelkének a világa. Benne van, amit megélt, amit tapasztalt, ami igazán ő. Van benne fájdalom, rémület, de ott a bölcs tudás is. Mélyen látsz, egészen a lelkébe. Érzed a szomorúságát, érzed a félelmét, érzed és magába húz. Talán megijeszt egy pillanatra, de érzed a biztonságát, érzed az erejét. Ott van benne a küzdő, a harcos, aki rendületlenül megy előre. Adni akar, odaadni lelke legmélyét. Nem kér viszonzást, nem vágyik kapni. Mégis adsz neki, mert tudod, hogy szüksége van rá. Mert belenéztél mélyen a szemébe és láttad a Lelkét. Vajon ő mit látott a Tiédben?

Ma két szempárba néztem bele. Az egyik szempár a végtelen szeretetvágyást, a másik a végtelenül erős harcost mutatta meg nekem. 

Az egyiket megérteni és szeretni tudtam. Láttam miként küzdött mindig a szeretetért, mintha sosem kaphatta volna meg, mintha sosoem érhette volna el. Láttam a sok fájdalmat, a sok könnyet. A kilátástalanságot és a kiéhezettséget. Ölelni és szeretni vágytam. Hogy adhassak neki, hogy érezze ő is a végtelen szeretetet. Meg akartam nyugtatni és csak szorítani védtelen szeretre vágyó lelkét. És megtettem. Megérintettem lelkét a lelkemmel. Szerettem, ahogy ő vágyik rá. 

A másik szempárban ott volt az ősi erő, az ősi tudás. A harcos, aki megélte és átadja tudását. Aki a hátán visz, aki vezet, engem is. Aki megharcol mindennel, és nem magáért, mindenkiért teszi. Erős és sokat szenvedett lélek ő. De a harcmező megedzette és szívóssá tette Egy tigrissé vált, aki tűzön vizen át vezet minket.  

2014.04.26. - Metamorfózis Győr - Vivation

Egy csodálatos helyre megyek, ahol madarak énekét hallom és virágok illatát érzem. Angyalok gyűlnek körém, akik egy patakhoz vezetnek. Belemegyek és érzem, ahogy testemet átmossa a víz gyógyító ereje. Angyalaim segítenek, és kezükkel gyógyítják be szívemet, és helyreállítják a gyomrom működését. Egy gyönyörű fehér ruhát öltenek rám, majd szárnyalok tovább. 

Édesapámat látom, aki a születésem után mérhetetlen szeretettel vesz mellkasára. Érzem az érintését bőrömön és érze a végtelen szeretet, ami felém árad. Csak szorítani és így maradni vágyom. Belém nyillal az érzés, hogy el kell válnom tőle. A zokogás ráz és kérem, hogy ne menjen, maradjon. Még ne! Nem tudom abbahagyni a sírást és egyre csak könyörgök neki. Nem tud megnyugtatni, csak hajtom, hogy nem mehet el, nem tudom elengedni. Átölel és csak hagyja, hogy sírjak. Elkezd halkan beszélni és lassan eljutnak hozzám szavai. Kéri, hogy figyeljek erre a szeretetre, ami itt dobog bennünk. Ami közte és köztem van, az nem veszik el, az bennem fog tovább élni. Sosem vesztem el, mindig itt lesz, ahányszor csak rá gondolok - és a szívére hajtottam a fejem. Meg akartam jegyezni örökre a pillanatot. Ez az édesapám és az én közös örök pillanatom. Megtanította nekem, hogy a szeretet ne keressem, itt van bent a lelkemben, bármikor előhívhatom. Nem kell elengednem, itt van örökre.

Máris repülök édesanyám karjaiba. Újra érzem a félelmet és az elveszettség érzését.  Megint elveszik minden érzést. És most nem az enyém. Most édesanyámé. Karomban zokog és kérlel, hogy ne hagyjam el. Várom, hogy alább hagyjon az erős sírás. Nekem is folynak a könnyeim és érzem a fájdalmát. Tudom mit él át, és tudom mit élt át édesapám. Itt vagyok benne az érzésben. Átélem a másik oldalt. Most nekem kell megmutatnom édesanyámnak, amit a kicsi lány tanult 25 évvel ezelőtt. Halkan elkezdtem nyugtatni, hogy nem megyek el, hogy mindig itt leszek vele, ahányszor csak rám gondol. Megkérem, hogy érezze a szeretet, ami köztünk van most. És ezt helyezze el szívében. Mindannyiszor előhívhatja és érezheti. Ez a kettőnk szeretete. Megmarad örökre. Nem kell elengednie. Itt vagyunk bent, egymás lelkében.

Máris repülök tovább a felhők fölé. Egy felhőn landolok és a szeretet érzése járja át lelkemet. Érzem őt, itt van mellettem. Megérintem szívét, és ő megérint szívemet. Behunyom szememet és a szeretet áramlik a karunkon át, a másik szívébe. Megkérem, hogy hagyja, hogy segítsek, én is hagyom, hogy ő segítsen. Egymásért vagyunk, egymáshoz tartozunk. Szavak nélkül beszél a lelkünk. Csak hallgatom és élvezem a boldogság ízét a szívemben. Egy kislány jelenik meg mellettünk, aki megfogja kezünket és hárman ülünk a legnagyobb szeretetben. Kiválasztottak lettünk. Mi hárman összetartozunk. Kézen fogva sétálunk a felhőkön lépkedve, majd egy virágos rétre érünk, ahol leülünk a fűbe és a nap sugarai alatt sütkérezünk. Egyre több ember gyűlik körénk, család és barátok, ismerősök, emberek. A szeretet fénye járja át testünket, majd kiteljesedik körülöttünk és a fényburok vesz minket körbe, mindenkit külön-külön. Majd ez a fényburok eggyé válik és hatalmas fénnyé nővi ki magát. Körbe öleli a rétet. Az ég és a föld ér össze bennünk, egy közös fényben.

2014.04.27. - Ribirthing

A fogantatás előtti pillanatra utaztunk vissza. A 3 évvel ezelőtti, majd a 17 éves, majd egyre fiatalabb önmagamat láttam. A csecsemőt, majd újra éreztem édesanyám hasát és a pillanatot is megéltem mikor kiválasztottam őt. A második hónapban már éreztem, hogy tudja itt vagyok. Nagyon nagy félelmet éreztem, ami eluralt minden mást. Édesapám, testvéreim, nagymamám. Mindegyiküket éreztem. Nyugtattam őket odabentről. Nincs semmi baj, én már itt vagyok. Szeretlek titeket. Szeressetek ti is. A félelem egyre nagyobb volt, de csak adtam a szeretetet. Megtanultam a félelem mellett érezni mást is. Megértettem valamit, amivel a mai napig küzdöttem. A félelem csak egy érzés a sok közül. Nem létezik önmagában és nem tud kizárni mást, főleg nem a szeretetet. Többé nem akartam anyu hasában csak félni, mert ők félnek. Szeretni akartam, és érezni, ahogy ők is szeretnek. Mert ezt is éreztem, csak elnyomta bennem az ő félelmük. Így alakult ki bennem, hogy nem akarnak engem, mert félnek tőlem. A magaménak éreztem, pedig nem volt az soha. Ezért nem tudtam megnyitni önmagamat másnak. Mert itt lezártam. Itt végett vetettem az érzésnek. Lezártam és többé nem fájhat. Leéltem 30évet önmagamba zárva teli megfelelési kényszerrel, önbizalomhiánnyal és szeretetéhséggel. Megértettem minden belső félelmemet, hogy miért nem tudok befogadni. Uralt a félelem, hogy nem fogadnak el, hogy nem akarnak. Így fordítottam le magamnak a félelmüket és a legfontosabbat, hogy szeretnek, nem vettem észre. Most úgy éltem át az újjászületésem, hogy megvilágosodott bennem ez az érzés. Adni és megnyugtatni akartam őket a szeretetemmel. És éreztem, hogy szeretnek és várnak. Éreztem a simogatást a pocakban, éreztem a vágyódást édesanyám, édesapám ölelő karját a szülés után. Elpihentem édesapám karjaiban és éreztem édesanyám szeretetteljes tekintetét, ahogy nézett minektt és csak így hárman voltunk. Éreztem. Éreztem, hogy szeretnek... 

2014.05.10. 

Eljön az a pillanat, mikor számot vetsz. Az eddig magadról. Hogy mit tanultál, hogy mit vettél észre és mit nem. Bevillannak képek és érzések. A nehéz választás már az elején ott volt. A rátalálás érzése, a vágy ott volt mindig. A hozzá akarok tartozni, de mégis félek választani. Nem a vonzás, a biztonság a fontosabb. Ezt akarom megtapasztalni. A kényelmes és zökkenőmentes biztonságot. Közben a hiányzik a nő a kapcsolatból. Hiányzik az ölelés, a vágy. Csak a birtoklás van. Úgy birtokol ő téged, ahogy te akarod birtokolni a biztonságot. Szabadulnál, mert ott a hiány, de elveszteni, elengedni a biztonságot holmi vágyakért, a nőért, magadért. Talán megteszed, de újra visszahúz és megint ott a hiány. Akkor kapsz egy intő jelet és a nő mellett döntesz. Mert mellette kinyílhatsz. Lehetsz vad és elfeledheted arra az időre a fájdalmat, a hiányt. Ez sem te vagy, csak a menekülő nő benned. Úgy élsz, mint egy gondtalan és fájdalommentes robot. A mosoly, ami mögött szomorúság van. Nem nézel a szemükbe, félsz, hogy meglátják benned az igazit, akinek fáj. Bizonytalan vagy magadban. Nem tudod ki vagy, így pont ezt kapod belőlük. Nem tud többet adni, csak a bizonytalanságot. Nem tudsz mellette dönteni, mert magadban sem találod azt, aki ott tud maradni. Meg akarsz alkudni, de a szád hiába mondja, a lelked nem ezt súgja neki. Ölelni vágysz és szertetni. Megkapod azt is, de más az érték, más a vágy. Hatni akarsz rá, változtatni. Aztán elengeded, de még sem tudsz nélküle élni. Vágysz és hozzá mérsz. Sorban megbuknak. Menekülnek, mennek. Szabadságra vágysz, szabadságot is kapsz. Nem is tudod ott tartani, mert nem is akarod. Te is elmenekülsz, te is elmennél. Csak ő meg is teszi. Aztán mikor ő maradna, te mész el. Szó nélkül és örökre. Birtokolni akarod, de félsz, hogy elmegy. És elmegy. Szabadságot akarsz még mindig, túl rég vagy szabad, túl rég vagy benne. Nem adod neki magad, mert nem vagy elég jó magadnak, nem leszel jó neki sem. Néma maradsz, ő is néma marad. Menekülnél, ő is elmenekül. Küzdesz magaddal, építed magadat, mégsem tudod elfogadni. A hibáid és a félelmeid nélkül akarsz élni, de nem tudsz. Mert ezek léteznek és neked is létezned kell benne. Gyógyítod magadat, a lelkedet. Érzed a fájdalmat, keresed a tanulságot. Nem akarsz mindig napsütést, mert tudod, hogy felhők felett mindig süt a nap. Csak a te szemüvegedet kell megtalálni hozzá, hogy megtaláld magadat mögötte. Mert amilyen vagy, olyan a környezeted is... És most eljött a pillanat, ezt mind megtanultad.

2014.12.12.

Hogy közelebb kerülhessek önmagamhoz, meg kell ismernem a múltamat. Mert a mai félelmeim, elnyomott érzéseimben ott vannak a sebek. 

Ezek a lenyomatok határozzák meg mai cselekedeteimet vagy nem cselekvéseimet. És mindig megjönnek a megértések, a felismerés, hogy ezek hát ezért voltak bennem.

Szeretném azzal kezdeni, hogy nem egy meditációban éltem át a következőt, hanem egy más állapotban. Egyik barátnőmmel, aki az írásaim révén talált meg, már nem először szabadít fel valamit bennem, ami aztán nagy hatással van az életemre, és valamiféle változás felé indított el. Hétköznapi csajos beszélgetéssel indult az este, sok a közös téma, hiszen szinte ugyanazokat az érzéseket éljük meg más-más színpadon, más szereplőkkel, de nagyon hasonlóan. Majd elkezdte mesélni furcsa megéléseit Jézus keresztre feszítéséről. Mikor a minap erről írt nekem, kicsit sok volt és őrültség, amit mondott. Próbáltam neki más szemszögből, földhöz ragadtabban elmondani mit is gondolok erről. Több szereplő bőrében, érzéseiben is átélte újra a keresztre feszítést. Végül Jézus második eljöveteléről beszélt. Mikor erről beszélgettünk, és újra felidézte az érzéseket, én is elkezdtem érezni valami furcsát. A tenyerem furcsán bizsergett, vért láttam és a rothadó hús szagát éreztem. Képek jelentek meg és érzések. Láttam a barátnőm szemeit a múltban, éreztem, ahogy bántott. És nem éreztem mást csakhogy adok és semmi sem fáj. Elfogadtam a sorsom és vállaltam a szenvedést. Jót akartam tenni, tettem is, éppen annyit, amennyit csak tehettem. Aztán rám törtek az érzések, amik ezután jöttek. Az érzés, hogy nem adhatom most oda, mert bántani fognak, hogy nem fognak érteni. Sírtam és remegtem. Majd a barátnőm megszólalt egy ismeretlen nyelven, aminek minden szavát értettem. Egy imával kezdte, majd bocsánatot kért az ellenem elkövetett tettekért. Most visszajött, hogy rámutasson, mi van bennem. A fényt, a szeretetet éreztem. A hatalmas erejét, hogy mi mindent tud megmozgatni. Mintha világosabb lett volna minden, a félelmeim és a szenvedéseim nyertek  értelmet. Barátnőm megcsókolt a homlokomon és köszöntött újra itt. Majd elkezdte érezni testén, lelkében, miként szenvedett tetteiért az idők során. Éreztem, hogy én tudok segíteni. Tudtam, hová tegyem a tenyeremet testén. Most eszmélek rá, hogy sok gyógyítási módszert tanultam az elmúlt időszakban, de egyiket sem tudtam használni igazán. Mindig visszatartott valami. Mintha titkolnom kellene, hogy mi minden van bennem. Most megértettem miért. Behunytam a szememet és Atyámat kértem, hogy gyógyíthassak kezeimmel. Jött a fehér fény és éreztem, ahogy átalakul benne a fájdalom, ahogy tisztulnak a múlt sebei. Újra átéli, de feloldja önmagában. Majd egymásba borultunk és csak sírtunk. 

Valami elképesztő érzés volt mindezt átélni. Nem tudtam, hogy tudok másnap felkelni ezzel az érzéssel. Majd az eddigieknél erősebben éreztem az angyalomat - és arra kért, hogy engedjem, hogy vezessen, hogy bízzam rá magamat és induljunk. Közelebb kerültem a bennem rejlő fényhez, és hagyom, hogy rajtam keresztül szólaljon meg. Köszönöm. Áldás. Hála.