Ülök a padon és látom a víz csendes csordulását. Látom benne magamat és és érzem, ahogy ölelsz benne. Ahogy hozzád tartozom, ahogy szeretsz. Úgy simogat érintésed, ahogy a víz érinti a partot. Lágyan, összeolvadva. A bolond mosolyodat látom, a védelmező karodat érzem. Ahogy kiszakítasz a múltból és újra velem vagy. Hiszek a képnek, hiszek az érzésnek. Mert a vízet is látom és az partját, ahogy csendesen karöltve boldogok.