Olyan régen vársz már a pillanatra, hogy azt hiszed, hogy végre megkaptad. Múlnak a napok és olykor türelemre kell intened magad. Annyit vártál, bírod még, nem kell sietni. De már ölelnéd és el nem engednéd többé. Aztán telnek a napok, ráébredsz, hogy még nincs ott és nem is tudod még mennyit kell várnod. Kitárod karod és kérded, miért, már megint miért? Az élet megajándékozott egy-két boldogságcseppel, hogy aztán megint elvegye? Igen. Nem ő volt az. Hiába szeretnél szeretni, még várnod kell. Kapnod kellett, hogy még bírd. Mert bírnod kell. Mert még mindig várnod kell rá...